A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ShoppingBag. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ShoppingBag. Összes bejegyzés megjelenítése

5/13/2014

ShoppingBag - Joy-napok és egyéb habzsi-dőzsi

A legutóbbi Glamor-napok a vártnál kevésbé keltette föl az érdeklődésem és a tömegnyomor helyett akkor inkább hazamentem délután szundira.
Na ,de a hétvégi Joy-napokra annál inkább készültem.
Már péntek reggel 9-kor elindultam a nagy körútra, a DM-be egyedül szaladtam be, itt sikerült lecsapni a régóta vágyott Alverde szemöldök formázó zselére.Utána kíséretet kaptam a barátom személyében aki önként és dalolva (muhahaha persze) vállalta, hogy elfuvaroz a távolabbi kuponbeváltó helyszínekre.
A Rossmannban is céltudatosan mentem a Maybelline pult felé, az eredeti tervem egy Color Tattoo volt ,de Krémmánián sikerült lecsapni egy Mac Paint Pot-ra ami ezt kiváltotta, így hát egy Colossal Go Extreme spirálrt vettem vízálló változatban.
Ezek után a Müller következett, a L'oreal pult előtt időztem egy darabig, mert szerettem volna egy jó alapozót, de eléggé nagy káosz uralkodott, a színek nem voltak sorrendben és a teszterek is szét voltak dobálva ezért hagytam a 'csába és dühömben és a Miss Manga spirál lett a kiválasztott.
Tovább röppentem a Catrice display felé és elsőre le is görbült a szám mivel nem találtam a vágyott árnyalatot ,nevezetesen a Liquid Metal 020 Gold 'n Roses monot, de szerencsére mégis ráakadtam a hátsó darabok közt eldugva, tehát ez sem volt a helyén. Az O.P.I. lakkoknál is megtorpantam és úgy döntöttem elég az olcsó lakkokból, egyszer igazán megérdemlem, hiszen szinte mindig boróra lakkozom a körmöm, szóval haza jött velem a Manga Wine nevű árnyalat. A Müller látogatások alkalmával sosem tudok elmenni az édesség részleg mellett és azt is hozzá kell tennem, hogy Oreo függő vagyok. Nem is tudtam otthagyni a csokiba mártott változatot, mert ez a legfinomabb keksz a világon.
 Szintén Krémmániás fogás a Sleek Pout Paint - Mauve Over  és a (képről sajnos lemaradt) Sleek Face Contour Kit.
A hétvége folyamán az Avon rendelésem is megérkezett, szuper akciós volt a kedvenc Super Shock szempillaspirálom.


A Tescoba is beugrottunk, ott bikini felsőt terveztem venni, de sajnos olyan adottságokkal rendelkezem, hogy nem olyan könnyű megfelelőt találni.A próbafülke sokk után inkább átsunnyogtam a cipőkhöz ahol szinte minden 20%-kal le volt akciózva és mivel a Tesco szuperjófej a kedvezményes árból került levonásra a Joy 20%-kos kupon, vettem is két pár szuper szandált. 


Ennyi lett volna a nagy vásárlás sztori, megszaporodtak a szempillaspirálok mostanában, tehát várható egy minisorozat vagy egy nagy összehasonlító bejegyzés.
A többi teszt is érkezik szép sorban majd, ha pedig valaki nagyon kíváncsi valamire írja meg és azzal kezdem!

5/04/2014

ShoppingBag - Müller


Tegnap elkísértem apukámat szombati nagy bevásárlásra és fölvetette az ötletet, hogy térjünk be a Müllerbe, én pedig kaptam az alkalmon, mert sajnos nem sokszor jutok el oda.
Első számú célom az volt, hogy körbenézzek mit szeretnék majd a Joy-napok alkalmával beszerezni, de persze nem távoztam üres kézzel.

Már nagyon régóta szerettem volna egy festék keverő palettát, mert nem annyira szeretem amikor könyékig alapozós vagy szájfényes vagyok sminkeléskor. Természetesen árulnak ilyesmit professzionális márkák is több ezres áron, meg még pár dolgot amit gyakorlatilag bárhol máshol be lehet szerezni márkajelzés nélkül fillérekért, ezt pontosan 315 forintért árulták a papír részlegen.

Az Essence parfümmel már 1-2 hete szemeztem és a múlt héten a csuklópróba is megvolt.
Nagyon tetszett az illata és anyukám egyik parfümjére emlékeztet, mégpedig  egy Kenzo-ra.
Nem vagyok nagy parfüm kedvelő egyébként, a parfümériákban könnyen émelyegni is kezdek, de most valahogy ráálltam erre, hogy szeretnék mégis valami jó illatot.
Ennek pedig szuper volt az ára és remek, hogy ilyen kis kiszerelésben is van, ha beválik talán beszerzem a nagyobb üvegcsével is.

A Müller saját márkás ecsetét is nézegettem már korábban és most hirtelen felindulásból beraktam a kosaramba. Otthon rögtön ki is próbáltam és biztos veszek még párat mert remekül teljesített eddig.
Az ára is arcpirítóan alacsony 355 forint.

Az arcápolási polcoknál is elidőztem pár percet, ideje volt beszeretnem egy arctisztítót és egy hidratálót.
Bevallom hatott rám rendesen a csomagolás és az ár, no meg a beígért sárgadinnye illat, ezért jött velem a Müller sajátmárkás 25 évalattiaknak ajánlott habállagú arclemosója és hidratálója.
Azt is el kell mondanom, hogy az arcápolásra nem fordítok kellően nagy figyelmet, de nem igazán hiszek semmiféle csodaszerben, mivel úgy vélem a táplálkozás és a hormonális működést nem igazán lehet külsőleg kezelni. Szóval maradok az alapoknál lemosás-kis hidratálás és kezitcsókolom. 

Az Aveo körömlakklemosót pedig már használtam korábban, nagy mennyiség 195 forintos áron, jól végzi a dolgát mi kell még?




4/09/2014

ShoppingBag - Oops



Ezen a héten is jó voltam magamhoz és még a Glamour napok előtt költekeztem egy kicsit.
Végre rászántam magam és rendeltem a Paese Kashmir szemhéjpúdereiből.
A Rossmann Lovely pultjánál pedig megakadt a szemem ezen a Nude palettán, illetve már rég ki akartam próbálni a PumpUp szempillaspiráljukat
A Manhattan lila szájceruza pedig kívánságlistás volt és Glamour kuponnal terveztem beszerezni, de ráakadtam hihetetlenül olcsón a krémmánián.


Melyikre vagytok legjobban kíváncsiak?


3/31/2014

ShoppingBag - Szuper Akció



A vasárnap esti programom szerves része a Rossmann aktuális akciós újságjának csekkolása.
Tegnap is így történt és örültem is, hogy kivételesen időben sikerült frissíteniük, mivel van,hogy a két héttel azelőtti pdf van még föltöltve.
Remek akcióra bukkantam, ugyanis hogyha bármilyen Garnier BB krémet vásárolsz ajándékba adnak egy Garnier Micellás arclemosót.
Az akció 03.31-04.11 között érvényes.
Ma reggel pedig, gyógyulásom megünneplése ként, rohantam is a Rossmannba és nagy sárga papíron megerősítést nyert az akció. Nagyon örültem hiszen nálam úgy fogy a micellás víz, mintha innám és a BB krémem is pótlásra szorult.
Múlt héten volt egy facebookos 25%-os kupon szerző akció szintén a Rossmannál és ennek ma volt az utolsó beváltási napja szóval gyorsan lecsaptam a NYC Transculent porpúderére amit már régóta terveztem újravenni.
Betértem még a 100 forintos boltomba is ahol sajnos a kedvenc nagy méretű sárgadinnye illatú Palmolive sapmonom nem volt ezért most barackosat vettem. Nagyon kedvelem ezeket a samponokat mivel, ez most pont egy 2 az 1-ben változat de a többire is igaz, nekem nem szükséges mellé balzsamot használni mert simán ki tudom fésülni a hajam nélküle is és szuper illatokban kapható.
Az arctörlőkendő pedig egy másik nagy kedvenc, a tescoban és euros boltokban kapható, remekül leszedi a sminket, kellően nedves, az anyaga is megfelelő nem túl vékony és még az illata is jó, az ára pedig verhetetlen, 200 forint körül mozog.

2/19/2014

ShoppingBag


Már nagyon vártam az Essence új termékeit és hétfőn kiírták a hivatalos facebook oldalukon,hogy megkezdték a kipakolást az üzletekben.Tegnap el is látogattam a Müllerbe, nem voltam olyan naiv,hogy a Rossmannban próbálkozzak a DM-ről ne is beszéljünk mivel pécsi üzleteikben sehol nem találkoztam még Essence pulttal.Minden ki volt pakolva, viszont a teszter szállítmány bizonyára késik mert az egyik terméknél sem volt.
Ahogy vártam is ,sajnos a kívánságlistám felét Magyarországon nem forgalmazzák ,de ahogy láthatjátok nem távoztam üres kézzel.
A micellás vizet a Rossmannban vásároltam ahol most 25% kedvezmény van minden Garnier termékre.
Az Artdeco szemhéjalapozót pedig a Krémmánia eladós oldalán lőttem pofátlanul olcsón, a pixiboxban kapta a lány ,de nem volt rá szüksége ezért bontatlanul és nagyon kedvező áron adta.

Tesztelések már folyamatban ,ha valaki nagyon kíváncsi valamelyik termékre írja meg és akkor azzal kezdem.