A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Catrice. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Catrice. Összes bejegyzés megjelenítése

6/18/2014

TESZT - Catrice Liquid Metal Mono


Ritkán veszek drogériás szemfestékeket, egyrészt mert másokat sminkelek és fontos,hogy profi termékeket használjak, másrészt a monokat sem kedvelem túlzottan, mert sok helyet használnak.
Ezek ellenére mégis fölkeltette az érdeklődésemet a Catrice Liquid Metal Gold'n'Roses árnyalata.



A csomagolás semmi extra, a Catrice-tól megszokott, drogériás viszonylatban, igényesebb kivitelezés.
Sajnos most már jó pár hét használat után a záródási képessége meggyengült, de szerencsére nem is nyílik ki magától, pedig rendszeres lakója a neszesszeremnek.

A termék felülete az első használat előtt, no meg a drogériás fényekben, nem tűnik annyira rózsaszínnek, de az első ecset vonás után megmutatja az igazi arcát.
A textúrája is érdekes, nagyon száraz, de mégis kissé szaténos érzetű.
Sajnos eléggé porol, ha a szemünkre akarjuk fölvinni és intenzív színt szeretnék ehhez egy applikátoros ecset nagy segítséget nyújthat.

Amit mindenképp meg kell említenem, hogy én ezt elsősorban highlighternek vettem az arcomra, mivel drogériás viszonylatban elég gyér a kínálat ebben a termékkategóriában sajnos.
Ehhez mérten a pigmentáltsága teljesen rendben van az arcon, gyönyörű fényt ad és csak egy leheletnyi színt.
Szemfestékként pedig ITT használtam a Mac egyik paint pot-jával.



7/15/2013

Catrice Camouflage Cream korrektor teszt


A megjelenése óta szemeztem ezzel a korrektorral, de valamiért csak most jött el a pillanat hogy beledobjam a kosaramba. Két árnyalat jött velem haza a 01 Ivory és 03 Rosy Beige. 
Őszintén ,nem vagyok elájulva a színválasztéktól mert nincs annyira hatalmas nagy különbség az árnyalatok között. 


Igényes fekete kis tégelyben érkezik, jól záródik és strapabírónak tűnik.
950.- Forintos áron 3g terméket kapunk ami reménykedjünk ,hogy ki is tölti a tégelyt nem úgy, mint a krémeknél általában ,mert akkor sokáig elég lesz mér nekem is ha másokon használom.

03 Rosy Beige                                                                                      01 Ivory


A felvitelhez korrektor ecsetet használok (nem szívesen nyúlkálok bele a kezemmel) de ujjal érdemes eldolgozni mert a melegtől kicsit fellágyul és könnyen kenhető lesz.


 Anyajegy eredetileg



Felkenve egy rétegben


Eldolgozva

A fedés pedig, ahogy láthatjátok, erős.Az árhoz képest is verhetetlen. Tehát nem is értem ,hogy tudtam e nélkül dolgozni és létezni eddig :D

7/12/2013

WANTED - Drogériás újdonságok

Rengeteg újdonsággal árasztanak el minket a kedvelt drogériás márkák mostanában.
Sok blogon olvashattok részletes listákat, ezért én azokat mutatom meg amiket kötelező beszerzésnek tartok.

Catrice 2013 nyár-ősz

Pure Shine színezett ajakbalzsam: 
Alig bírom kivárni ,hogy élőben is láthassam őket. Már látom magam ahogy ott állok és képtelen vagyok választani.



Long Lasting ajakceruza:
Csodaszép és nagy színválaszték.Nagyon ígéretesnek tűnik.



All Matt Plus Shine Control alapozó
Ha már minimálisan is betartja amit a neve ígér boldog leszek. 
Próbáltam már Catrice alapozót és meg voltam elégedve, kíváncsian várom.

010 Light Beige, 020 Nude Beige, 030 Warm Beige, 040 Sun Beige

  

All Matt Plus Shine Control púder
Főleg a transparent verzió érdekel.
010 Transparent, 015 Natural beige, 020 Nude Beige, 030 Warm Beige




Essence 2013 nyár-ősz

I Love Smokey jumbo szemceruza.


Stays no matter what jumbo szemceruzák



Kabuki ecset
Nem vagyok oda annyira az essence ecsetekért ,de valljuk be nagyon cuki.



Astor

Soft Sensation Lipcolour Butter