A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Teszt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Teszt. Összes bejegyzés megjelenítése
8/29/2014
6/18/2014
TESZT - Catrice Liquid Metal Mono
Ritkán veszek drogériás szemfestékeket, egyrészt mert másokat sminkelek és fontos,hogy profi termékeket használjak, másrészt a monokat sem kedvelem túlzottan, mert sok helyet használnak.
Ezek ellenére mégis fölkeltette az érdeklődésemet a Catrice Liquid Metal Gold'n'Roses árnyalata.
A csomagolás semmi extra, a Catrice-tól megszokott, drogériás viszonylatban, igényesebb kivitelezés.
Sajnos most már jó pár hét használat után a záródási képessége meggyengült, de szerencsére nem is nyílik ki magától, pedig rendszeres lakója a neszesszeremnek.
A termék felülete az első használat előtt, no meg a drogériás fényekben, nem tűnik annyira rózsaszínnek, de az első ecset vonás után megmutatja az igazi arcát.
A textúrája is érdekes, nagyon száraz, de mégis kissé szaténos érzetű.
Sajnos eléggé porol, ha a szemünkre akarjuk fölvinni és intenzív színt szeretnék ehhez egy applikátoros ecset nagy segítséget nyújthat.
Amit mindenképp meg kell említenem, hogy én ezt elsősorban highlighternek vettem az arcomra, mivel drogériás viszonylatban elég gyér a kínálat ebben a termékkategóriában sajnos.
Ehhez mérten a pigmentáltsága teljesen rendben van az arcon, gyönyörű fényt ad és csak egy leheletnyi színt.
Szemfestékként pedig ITT használtam a Mac egyik paint pot-jával.
6/14/2014
TESZT - CHIQUE ecsetek
Már több hónapja nézegettem ezeket az ecseteket a Beauty Sale Blog-on, ha valaki nem ismerné az oldalt gyorsan nézze meg, hiszen rengeteg itthon nem kapható terméket tudunk megrendelni.
Körülbelül egy hónapja volt egy akció, amikor kedvezményesen lehetett megvenni ezeket az ecseteket ha mind a hármat megrendeljük, én gyorsan le is csaptam rájuk.
Már első ránézésre is megnyerőek, ez a krómozott kinézet rögtön szuper minőségi benyomást kelt.
A hosszúságuk az utazós és a normál között van félúton, például a CS ecseteimnél legalább két centivel rövidebbek. Az oldalukon diszkrét felirat hirdeti a funkciójukat és ez remélem nem is fog lekopni.
Angled Eyeliner:
Nekem ez most az első számú kedvenc ecsetem, a szemöldököm legjobb barátja.
Szintetikus szőrből készült ferde ecset, tapintásra nagyon puha, viszont szuper a tartása.
Én elsősorban szemöldök formázáshoz kedvelem az ilyen alakú ecseteket, de ha a klasszikus tus ecseteim közül egyet sem találnék épp. ezzel megpróbálkoznék. Nem állnak össze a szőrszálak, nagyon szépen lehet vele dolgozni.
Crease Brush:
Satírozó és multifunkciós ecset, belsőszemzugba szemöldök alá is használható.
Természetes szőrből készült és elég tömött, puha és jó a tartása.
Ő még indokolatlanul keveset volt használva, de szerintem hamarosan összebarátkozunk.
Smudge Brush:
Hivatalosan satírozó ecset, nos óvatosabb lennék ezzel a kifejezéssel.
Ugyanis elég pici a feje és nagyon-nagyon tömött, ha mindenképp rá akarjuk erőltetni a névbeli funkcióját esetleg a szemceruza satírozásában lehet nagy segítség.
Ezen kívül a szemfesték és a pigmentek felvitelében is jeleskedik, bár jobban örülnék ha picit hosszabb lenne a feje, illetve az alsó szempillák alatt.
Nagyon örülök, hogy magaménak tudhatom ezeket az ecseteket,
nagyban segítenek, hogy minőségi munkát tudjak végezni.
Az áruk pedig verhetetlen 880 Ft/db.
A márkának még többféle ecsete kapható, például arcra valók és amivel én még nagyon szemezek a klasszikus vékony fejű tusecset.
Ha valaki kedvet kapott a vásárláshoz akkor KATT.
5/29/2014
Spirálok Hete - L'Oreal Mega Volume Miss Manga
5/26/2014
Spirálok Hete - Maybelline Colossal Go Extreme! Waterproof
Sajnos egy kicsit nagyon elmaradtam a Spirálok Hetével, de a múlt hetem nagyon sűrűre sikeredett.
Na, de most következik a pótlás.
A Maybelline legújabb spirálja a Colossal Go Extreme!, ennek a vízálló változatáról lesz ma szó.
A Joy-napok keretein belül sikerült szert tennem rá, azért voksoltam a vízálló fajtára, mivel a menyasszonyi sminkeknél ez elengedhetetlen.
5/20/2014
Spirálok Hete- Kedd - Avon Super Shock
Ez a spirál nekem már régi jó ismerős.
Rengetegszer újra vásároltam már és azt már most elmondhatom, hogy nagyon is kedvelem.
5/19/2014
Spirálok Hete - Hétfő - Lovely Pump Up Mascara
Ez a spirál már rég óta nagy népszerűségnek örvend, Krémmánián az árkategóriájában verhetetlennek kiáltották ki.
Én mégis elkerültem sokáig, pedig volt már többféle Lovely spirálom korábban is.
Aztán egy Rossmann túra alkalmával, no meg 25%-kos kedvezmény keretein belül, úgy döntöttem teszek én is egy próbát.
5/18/2014
Teszt - Paese Kashmir Mono Matt szemhéjpúderek
Már lassan egy éve nézegettem ezeket a szemhéjpúdereket , de valamiért soha nem került bele a virtuális kosaramba. Egyrészt, mert nem szeretem annyira a monokat, sok helyet foglal, keresgélni kell stb..szóval inkább a palettákat preferáltam, illetve sehol nem találtam róluk mintát vagy legalább egy élő fotót.
Aztán Niki írt róluk a blogján és nem tudtam ellenállni a rendelésnek.
5/08/2014
TESZT - Manhattan X-treme Last Lipliner
Egy korábbi ShoppingBag bejegyzésben már láthattátok a lila szájceruzát, tegnap pedig sikerült beszereznem egy bordó változatot is, ezért úgy gondoltam egy bejegyzésben megmutatom mit tudnak.
A csomagolása nagyon szép matt fekete, mind két végén és a közepén is megjelenik a ceruza színe.
A kupakja jól záródik.
Ez egy tekerős fajta szájceruza, amit több szempontból sem kedvelek túlzottan.
Először is a higiéniai okokból, aztán ott van az, hogy eddig az összes ilyen kialakítású ceruzám már az első használat után meglazul és zörög, lötyög. Nem tudom, hogy például egy drágább árkategóriás termék is ezt csinálja e, de most már ki kell derítenem.
Ami viszont, számomra, pozitívum, hogy elég lassan tekeredik ki, de ezáltal tökéletesen lehet szabályozni a kívánt hosszúságot és a visszatekeréssel sincs igazából probléma, ha elég türelmesek vagyunk.
A vonalkódos matricán található az árnyalatok megnevezése, illetve számozása, amit csak pár perces tanulmányozás után sikerült megkülönböztetnem.
Ugyanis a fölső, a lila, 66T, az alsó bordó pedig 69T sorszámot kapta, semmi fantázia név, de sebaj.
A ceruza állaga nekem pont tökéletes, elég krémes, de nem túl puha, szépen siklik az ajkakon.
A pigmentáltság is kifogástalan, de ha az egész szánkat szeretnénk kiszínezni azért fogy rendesen.
Az áruk 999 forint, viszont a bordót én tegnap az akciós kosárban
találtam a Dm-ben fél áron.
A lilát változat fölé egy Nivea azonos színű, bár inkább csak fényt és enyhe mélységet adó, rúzsát használtam, a bordóra pedig az Essence Longlasting 03 DareToWear árnyalatát.
Címkék:
LipLiner,
Manhattan,
Száj,
Szájceruza,
Teszt
4/12/2014
Teszt - Lovely NudeMakeUpKit
Amikor egy-két hete az egyik oldalon megláttam ennek a palettának a képét, rögtön kigyulladt a fejemben a "KELLKELLKELL" lámpa és gyorsan le is mentettem a képet. Ez egyébként egy érdekes szokásom, valamiért azt gondolom, hogy elfelejtem illetve ha sokat nézem akkor a gondolat teremtő erejével bevonzom és hamar rátalálok.
Másnap mentem is a Rossmannba a Lovely állványhoz, amit egyébként eléggé hanyagolni szoktam valamiért pedig ettől a márkától van a legnagyobb kedvenc tusom amit már számtalanszor újra vettem.
Ahogy oda léptem rögtön láttam, hogy hol kéne lennie, de csak az üres tartóját találtam.
Itt még nem adtam föl szerencsére kb 100 méteren belül van még egy Rossmann úgyhogy futás át, persze ott is csak kifogyott polc fogadott. Két nap múlva lefutottam ugyanezt a kört és még mindig sehol semmi, hát indokolatlan mértékben ideges lettem.
Aztán a beauty-konzultáns barátnőm informált, hogy a kertvárosi, számomra a város legtávolabbi pontján, Rossmannban látott még belőle.
Így aztán barátomra szépen néz, kocsiba be ablakot le...
Itt meg is találtam és a pénzárnál az eladó lány meg is jegyezte, hogy nemrég érkezett és nézegették is, hogy milyen jól néz ki.
3/22/2014
Teszt - Eco Tools ecsetek
Nemrégiben a krémmánián sikerült lecsapnom erre a kis készletre.
5 darab környezet- és állatbarát szemrevaló ecsetet tartalmat plusz egy tépőzáras, tükrös tartót.
Ez egy régebbi kiadás, de most is lehet kapni, kicsit designosabb formában.
A tartó nagyon egyszerű, de szerintem nem kelt olcsó hatást.
Jól végzi a dolgát, biztonságban utaztathatjuk benne az ecseteket, a gumik is szorosan a helyén tartják őket.
Egy kis tükör is helyet kapott benne, ennek örülök, érzem ,hogy még egyszer jól fog jönni.
Az ecsetek utazó méretűek, de nem zavaró még úgy sem, hogy én a teljes méretűekhez szoktam.
Remekül kézre állnak, a nyelük babbuszból készült a szőr pedig szintetikus, nagyon puha és tömött.
Mindegyikre rá van írva az ajánlott funkciója.
Belnd:
Ennek az ecsetnek hihetetlen nagy feje van, ez az egyik legnagyobb szemre való ecsetem.
Remek tartása van, a végére kissé elkeskenyedik és ezért tényleg remekül alkalmas a satírozásra.
Illetve a szín felvitelére is jó az én szememnél például egy hétköznapi sminknél pillanatok alatt kész vagyok egy színnel.
Crase:
Ez egy ferdén vágott ecset, nagyon szeretem az ilyeneket, szuperül föl lehet vinni a színt a külső v-be és rögtön ki is alakítja a kívánt smink formáját és a satírozást is elvégzi egyben.
Ennek is picit nagyobb a feje, mint a hasonló formájú ecseteimnek, de pont megfelelő méretnek tartom.
Ez is puha és megfelelően tömött.
Highlight:
Szélfinomító ecset, de satírozáshoz is remek.
El tudom képzelni az orr kontúrozásához és a szemöldökcsont kiemeléséhez is.
Shade:
Az ilyen kis ecsetekből nekem sosem elég.
A bonyolultabb sok színű sminkeknél minden színhez külön kell egy.
A méretéből adódóan rúzs ecsetnek is bevethető akár, de csak vészhelyzetben, mivel nem annyira precízen vágott, de nem is erre lett kitalálva.
Smudge:
Ez az ecset elég pici ezért tökéletes az alsó szempillák alatt, illetve a szemöldök formázásánál nyújthat segítséget.Még akár tus vonal húzásához is el tudom képzelni, ha valaki nagyon ügyes.
Puha és jó tartása van, nagyon precíz munkát lehet végezni vele ez az egyik kedvencem a készletből.
Összességében ez egy remek kis készlet, kezdőknek is ajánlom, miben meg van benne ami egy teljes szemsminkhez szükséges.
Számomra is tartalmazott hiánypótló darabokat.
Ezt a változatot magyar webshopból itt tudjátok megrendelni.
Az új változatot pedig innen az Iherb-ről.
3/18/2014
TESZT - RealTechniques Duo-fiber Collection
Szépen lassan gyarapodik a RealTechniques ecsetgyűjteményem , a legújabb tagok pedig a duo-fiber collection darabjai.
Megmondom őszintén első (virtuális) látásra nem igazán hoztak izgalomba ezek az ecsetek és a black friday-es Iherb rendeléskor nem is gondoltam rá ,hogy a kosárba kerüljön. A barátnőm viszont igen. Aztán láttam nála élőben és fölkeltették az érdeklődésem ,hogy talán mégis jól jönnének.Amikor pedig panaszkodott ,hogy nem igazán tudja kihasználni őket , mondtam neki ,hogy én szívesen átvenném a készletet.
Nem sok helyen (magyar blogokra gondolok) lehetett olvasni róluk , szerintem főleg azért ,mert ezek egy kicsit speciálisabb, vagy annak tűnő ,ecsetek ,mint a márka többi terméke.
Kezdjük a kinézettel.
A csomagolás, mint a Sam's Pick's doboznál, az ecsetek formáját követő hab tartó, ami tényleg nagyon szép ,de őszintén sokkal jobban örültem volna a készleteknél megszokott ecsettartó toknak.
A duo-fiberek egységesen fehér nyelűek ,nem úgy mint a többi ecsetnél, ahol funkciónként vannak szín kódolva ,bár ez itt is megjelenik a nyélen lévő feliratok színében.
Duo-fiber face brush:
Habár a duo-fiber ecsetek általában krém állagú termékek felviteléhez a legjobbak,
ebben az esetben ezt inkább púderhez a legjobb használni, mert lapított a feje és nem túl tömött.
Magamon ezt nem igazán használom, mivel nekem alapos mattításra van szükségem, ezzel viszont vékony, leginkább fixáló funkciójú, púderezést tudunk elérni.
Duo-fiber contour brush:
Ez az ecset már tényleg krémes pirosítóhoz, kontúrhoz, hihghligterhez és akár primerhez tökéletes.
A por állagú píreket pedig egy nagyon természetes ,szép vékony réteget lehet fölvinni.
A feje nem túl nagy, nem túl kicsit elég tömött és puha.
Duo-fiber eye brush:
Ez pedig egy remek kis multifunkciós ecset.
Krémes szemfestékekhez és alapokhoz és a szem alatti karikát korrektorozásához lett kitalálva.
Bevethető satírozáshoz is, főleg a Color Tattoo-kat jobb ezzel ,mint bármilyen természetes szőrű ecsettel, mivel ennek elég jó tartása van, nem hajlanak el túlzottan a szálai,ebből kifolyólag ha nem vagyunk óvatosak ,vagy inkább túl buzgók vagyunk, egy ici-picit szúrhat.
Összességében én nagyon örülök ,hogy magaménak tudhatom ezt a készletet és mivel sok embert sminkelek maximálisan ki fogom tudni használni.
3/16/2014
TESZT - Garnier Micellás Víz (bevetés élesben stepbystep képekkel)
Micella lázban ég az egész kozmetika világ ,nincs olyan magára valami is adó cég ,kezdve a legolcsóbb 100 forintos bolt polcaitól a gyógyszertári csodakencékig ,aki ne rukkolt volna elő ilyen típusú arctisztító termékkel. Amíg csak a Bioderma gyártott ilyet nem is nagyon foglalkoztam vele mert ,nem igazán az én budget központú felfogásomhoz szabták az árát. Viszont amikor a L'oreal is előrukkolt micellás vízzel beadtam a derekam és tettem egy próbát. Amikor elfogyott és olvasgattam a témában és kipróbáltam az Eveline cosmetics termékét.
Ezek után jött a Garnier és nagyon belenyúltak a tutiba ,hiszen elég szépen lekoppintották a Biodermát mind kinézetben ,mind pedig mennyiségben és verhetetlen áron.
Persze ,hogy rohantam megvenni.
Mi is az a Micella?
Erről találtam egy igen alapos megfogalmazást:
"A habzó arctisztítók/gélek/lemosók/tejek/krémek más összetételűek, mint a micellás oldat. Ezek a ''löttyök'' habzást segítő, tisztító, zsírtalanító anyagokban gazdagok, így vízzel és kézmeleggel érintkezve leszedik az arcon található sminket és szennyeződéseket. Ez a folyamat lassú, nem elég alapos és mindamellett a bőr természetes védőrétegét is roncsolja (pl.: SLS/SLES). Ezzel szemben a micella egyfajta molekulacsoportot jelent. A molekulák mindegyikének egyik vége szereti a vizet (hydrophilic), még a másik vége utálja (hydrophobic). Víz oldatban gömb alakba csoportosulnak ezek a vízvonzó külső, illetve a víztaszító belső molekulák. Amikor a micellás oldatot, lágyan egy felszínen alkalmazzuk - mi esetünkben az arcbőrön - a micella gömbök kettéhasadnak ezzel a felszínnel szemben. Amikor a felvitel nyomása csökken, a molekulacsoport megint bezáródik és ennek folyamatában megragad mindent (ami nem víz) a bőr felszínéről. Így rendkívül hatékony a sminkeltávolításban, a faggyúmirigy túlműködésben vagy csak egy napi bőrtisztító rutinnál."
A Garnier vízéről igen röviden ,hiszem nagyon sok helyen olvashattunk már róla:
Nincs illata természetesen, nem irritál még közvetlenül szembejutás esetén sem ,például a vízvonalon, nem hagy ragacsos érzetet a bőrön ,hamar beszívódik. 400ml-es kiszerelés ,még nekem is elég sokáig elég ,az adagolója is elég jó ,bár én szeretem kicserélni az ilyeneket fújós fejűre ,mert ott tuti nincs pazarlás.
Már a második flakonnal fogyasztom, így volt időnk megismerkedni.
Már a második flakonnal fogyasztom, így volt időnk megismerkedni.
Jöjjenek a képek amik magukért beszélnek.
Igazi brutál füstös smink lemosását választottam a teszthez ,hiszen elég látványos az eredmény.
A teszt egy darab micellás vízzel átitatott vattakorongot használtam és pontosan háromszor töröltem át vele a szemem.Az eredmény pedig 90%-ban leszedett mindent, a szempillaspirállal meggyűlik kissé a baja főleg ha vízállós ,illetve a vízvonalon az alsó szempillák alatt ,de onnan nekem mindig nehéz megszabadulni a festéktől még az olajos lemosókkal is.
Összességében ez egy remek termék ,ajánlom mindenkinek.
3/15/2014
Teszt - Essence LongLasting Rúzs
Még az őszi szortiment frissítésnél kerültek be ezek a rúzsok az állandó kínálatba ,már akkor azonnal fölkeltették az érdeklődésemet és be is szereztem pár darabot.
Most pedig két új árnyalattal frissült a kínálat amelyek a képek alapján ,majd később élőben is nagyon megtetszettek.
Most pedig két új árnyalattal frissült a kínálat amelyek a képek alapján ,majd később élőben is nagyon megtetszettek.
A csomagolásuk nem az a tipikus Essence stílus szerencsére, nagyon szép és elegáns matt fekete, a közepén pedig a csík színe tökéletesen megegyezik a rúzs színével. Jó kézbe venni és nem is gyűjti igazán az ujjlenyomatokat annak ellenére ,ahogy az ilyen matt borítások szokták.
Könnyen záródik nem nyílik ki és nem tekeredik ki magától.
Zömében matt, vagyis inkább csillám mentes árnyalatokat találunk a kínálatban.
A két új szín pedig a 13 Love me és a 12 Blush my lips.
13 LoveMe:
Igazi mindennapi szín ,kellemes világos rózsaszín.
Szájkontúr ceruza nélkül is tökéletes ,szuper a fedése , kicsit fényesebb a finishe.
Viszonylag tartós is evés ivást nem annyira bírja természetesen ,de szépen kopik és nem hagy csúnya csíkot a száj belső felén. Álmos reggeli jó barát.
12 BlushMyLips:
A Müller csoda trükkös fényeiben szerelem volt első látásra ez a rúzs , igazi sötét fuxia színnek tűnt és nem is haboztam ,hogy kell nekem.
Itthon sem volt semmi baj először amikor kipróbáltam ,nagyon tetszett.
Később amikor alaposabban, többféle fényviszonyban megvizsgáltam valahogy egyre kevésbé tetszett magamon a színe, túl pinkesnek látom és itt a fotón is.
A fedés se sem elegendő nekem ,de még nem adom föl , megvárom a nyarat hátha barnulok valamennyit (sok sikert hófehérke..) vagy esetleg egy sötétebb szájkontúr ceruzával még menthető a dolog.
Összességében nagyon kedvelem ezeket a rúzsokat remek minőség szuper áron.
Eddig négy van a birtokomban ,de tervezek még több árnyalatot is beszerezni.
3/13/2014
Elfogyott - Essence All About Matt púder
Körülbelül egy hónappal ezelőtt a fizetés utáni Rossmann kifosztásom alkalmával vásároltam meg ezt a púdert.
Szerettem volna egy transparent kompakt púdert ,mivel nekem rendszeres frissítésre van szükségem a nap folyamán és a por állagúakat nem annyira szeretem cipelni.
Csomagolás:
Megpróbáltam túllépni azon ,hogy nincs benne tükör és egy egyszerű átlátszó strapabírónak tűnő kompaktot kapok. Nem véletlenül emeltem ki ,hogy annak tűnt ,sajnos az első kinyitás után történt vele valami és többet nem akart rendesen bezáródni. Hozzáteszem ,hogy nem vagyok az a "bedobomatáskámbaosztkész" típus ,tehát nem érhette baleset. Lehet ,hogy pont egy hibás terméket fogtam ki.
Állag-Hatás:
Maga a púder fehér színű , de eldolgozás után áttetszővé válik.
Az ecset hozzáérintése után elég nagy mennyiséget vesz föl , és felvitel után látszik ,hogy fehér persze ez nem marad így ,viszont nekem furcsa volt mivel még egy porállagú púdernél sem tapasztaltam hasonlót.
Első körben szépen végzi a feladatát ,nagyon lemattítja az arcot. Nálam sajnos ez nem tart 1-2 óránál tovább , sőt talán ez az egyik legkevésbé tartós púder amit eddig használtam.Ráadásul az első egy hétben mintha kiszárította volna a bőrömet és egyáltalán nem volt kényelmes viselet.
Összességében nekem ez a termék sajnos nem vált be.
Főleg azért vettem ,hogy vihessem magammal napközben ,de egyrészt a bezárhatatlansága , másrészt ,hogy ezzel is minden púderes lett körülötte hiába a préselt kompakt kiszerelés,emiatt erre sem lett alkalmas.
Nagyon hamar elfogyott ,alig húzott ki egy hónapot.
Szóval sajnos én nem szerettem bele , pedig reménykedtem ,mert elég sok jót olvastam róla.
Ugyanennyi pénzért sokkal jobb és több mennyiséget tartalmazó púdereket ismerek ,semmiképp nem venném újra.
3/12/2014
Teszt - Essence BlushUp pirosító
Amikor még az új termékek előzetes képeit nézegettem nem fogott meg annyira ez a pirosító ,föl sem került a kívánságlistámra. Ennek ellenére amikor élőben is megláttam nem sokat tétováztam, raktam is bele a kosaramba 20 pinky flow árnyalatot.
A csomagolása a képeken nem nagyon tetszett ,de a valóságban sokkal szebb ,nincs olcsó hatása és
strapabírónak tűnik ,ráadásul még rendesen is záródik nem úgy mint például a mattító púderüknél ami már az első használatnál föladta.
strapabírónak tűnik ,ráadásul még rendesen is záródik nem úgy mint például a mattító púderüknél ami már az első használatnál föladta.
A felírat is megnyerő ,tükörezüst és egyelőre nem mutatja a kopás jeleit ami biztató.
Kibontás után még jobban látszik mennyire szép ez az átmenetes megoldás , a színe pedig telitalálat mivel ez a fajta rózsaszín szinte mindenkinek jól áll. Az első használatnál fájó szívvel nyúltam bele, próbáltam nagyon óvatosan megsimítani az ecsettel és mint kiderült ez jó döntés volt.
Elárulhatom ,hogy egy igen jól pigmentált pirosítóról van szó.
A fotón teljesen mattnak tűnik ,de vannak benne icipici csillámok ,de ez a felvitelkor nem nagyon látszik ,inkább csak egy kis fénye van.
A fotón teljesen mattnak tűnik ,de vannak benne icipici csillámok ,de ez a felvitelkor nem nagyon látszik ,inkább csak egy kis fénye van.
Összességében ez egy nagyon szuper pirosító a kategóriájában ,mindenképp beszerzem a narancs árnyalatát is. Az ára pedig 1149 Huf.
2/23/2014
Teszt - StarGazer Cake eyeliner
A tus már sok-sok éve az egyik legnagyobb kedvenc termékem és ebből kifolyólag jó pár fajtáját kipróbáltam már. Számomra abszolút a klasszikus folyékony tubusos ecsetes tus a kedvenc ,de sajnos pár hete sikerült valahol elhagynom.
Szóval gondoltam ideje kipróbálni valami újat, és ráadásul egy szuper tusecsettel is gazdagodtam a Real Techniques Sam's Picks csomagjából.
Az egyik szokásos MakeUpPlaza nézelődésem során akadtam rá a StarGazer márkára.
Ez egy angol márka ,termékeit a londoni punk divat ihlette, tehát egy kicsit extrémebb vonalat képviselnek sok-sok neon színnel.
Akit érdekel a kreatívabb sminkelés ,mindenképp nézzen körül nagyon sok finomságot találhatunk a kínálatban többek közt fekete és fehér rúzs, művér, fehér alapozó stb..
Elsőként a fekete száraz tusukat akartam kipróbálni.
A csomagolás kis fekete kompakt ,nem olyan a felirat mint az oldalon található képen , ami engem picit zavar ,mert jobban tetszene a fehér felirat ,de megpróbálok túllépni valahogy ezen az apróságon..
Remekül záródik , jó kézbe venni , a teteje pedig ha kinyitom olyan szögben marad ahogy hagytam.
Sajnos a fotón látszik ,hogy már belemásztam ,de amint megkaptam már mentem is dolgozni ,így csak később tudtam lefotózni.
A használata pedig nagyon egyszerű, a vízbe épp hogy csak belemártott ecsettel fölvesszük a terméket kicsit formázhatjuk is közben az ecset alakját és szálait és már mehet is a menet.
És íme ilyen szép igazi fekete vonalakat húzhatunk vele a legvékonyabbtól egészen a vastagig :
Hatalmas előnye ,hogy nagyon gyorsan szárad viszont könnyű kijavítani is ha megremegett a kezünk.
A tartóssággal ,mivel ugye ez egy víz alapú termék , a szem külső sarkában lehetnek problémák ,illetve pár csepp eső és folyik is lefelé , de keverhetjük fixáló folyadékkal és meg is oldódik a dolog.
Ennek ellenére nagyon kedvelem ,mert eddig ezzel tudtam a legprecízebb vonalakat húzni (lásd a legutóbbi MadMakeup poszt).
Összesen hét színben kapható ,én nagyon kíváncsi vagyok még a fehér és a lila változatra is.
Tervezek hamarosan egy tus fajták összehasonlító posztot abban majd bővebben kifejtem ,hogy melyik milyen alkalomhoz vagy kinek válhat be a legjobban.
2/14/2014
TESZT - LadyAnn szemceruzák
Kedvelem a budget megoldásokat ,főleg a szemceruzák esetében ,mert ugye hipp-hopp elfogynak, főleg a hegyezős fajták.
Az első ilyen darabomat egy kis fodrászkellékes boltban vettem ,amit a pécsiek csak úgy ismernek ,hogy a "kedves bolt". Amint belépsz hárman köszönnek mosolyogva és bármit elővarázsolnak ,megmutatják a színválasztékot szóval tényleg nagyon segítőkészek ,ha csak fele ilyen készségesek lennének minden boltban az eladók már jobb lenne a világ.
A márkáról annyit ,hogy Csehországban gyártják ,van weboldala a magyarországi forgalmazónak itt ahol megnézhetjük a termékeket és ,hogy milyen színekben gyártják.
Feketém már volt ,de lassan megfoghatatlan méretűre hegyeztem tehát azt pótoltam ezen kívül még három szín jött velem haza. Egy barna egy kék és egy fehér.Szerettem volna egy lilát is ,de annak nem annyira tetszett a színe.
A csomagolásuk elég szép ,megtalálni rajta minden információt ,a kupakjukra oda kell figyelni ,hogy rendesen rá legyen nyomva különben könnyen elvesznek.
Mindegyik szín már első húzásra remekül pigmentált ,mivel a hegyük nem túl puha de nem is kemény ,szerintem pont ideális.
Jól satírozhatóak és alapnak is szuperül beválhatnak.
Az van rájuk írva ,hogy vízálló ,nos valóban a kezemre húzott minták vízsugár alatti dörzsölésnél nem nagyon mozdultak. A vízvonalon is megmaradnak 1-2 órát ,de azért nem árt magunkkal vinni és felfrissíteni.
A színminták magukért beszélnek , a fekete igazi fekete satírozás után sem lesz kékes árnyalatú , a kék egy kicsit fényesebb élőben.
A legjobbat a végére hagytam , darabját 400 forintért vettem , szóval mindenkinek szívből ajánlom.
1/24/2014
Teszt - Maybelline Affinimat vs Affinitone
Évek óta kedvenc alapozóm volt a Maybelline Affinitone-ja , így amikor olvastam ,hogy kihoznak egy zsíros bőrre való változatot belőle nem volt kétséges ,hogy mindenképp ki kell próbálnom.
Szerencsére amikor először megpillantottam a Rossmannban pont akciós volt minden Maybelline termék , habozás nélkül jött velem a haza.
A csomagolása formára és méretre megegyezik az Affinitonéval, csak a színe fekete és természetesen matt a felülete. A kupakja csavaros és szintén matt és bőrszínű ami elvileg olyan mint az alapozó árnyalata.
Az adagolója szokásos kis lyuk a tubuson, a gravitációra van bízva ,amit sokkal jobban szeretek a pumpás kiszereléseknél , pláne ha üvegből vannak , mert esélyes sincs elhasználni az utolsó cseppig a terméket.
Térjünk át a belső értékekre.
Az állaga elég híg és folyós , sokkal könnyedebb mint az Affinitone.
Illata szinte egyáltalán nincs ha nagyon közelről szagoljuk érezni benne az alkoholt ,de ennyi.
A fedése az állagából adódóan nem annyira erős ,de szép egyenletes a végeredmény ,könnyen építhető.
Mondhatni teljesen mattra szárad, egy kis púder a fixáláshoz , az extrém zsíros bőrű sorstársaimnak pláne, elkél azért hozzá.
Ajánlott fogyasztói ára 2388 Ft.- ,de a Rossmannokban oly gyakori 25%-os kedvezménnyel jobban megéri tehát érdemes ezt kivárni.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)













































