5/19/2014

Spirálok Hete - Hétfő - Lovely Pump Up Mascara


Ez a spirál már rég óta nagy népszerűségnek örvend, Krémmánián az árkategóriájában verhetetlennek kiáltották ki.
Én mégis elkerültem sokáig, pedig volt már többféle Lovely spirálom korábban is.
Aztán egy Rossmann túra alkalmával, no meg 25%-kos kedvezmény keretein belül, úgy döntöttem teszek én is egy próbát.




Csomagolás:
Ez az egyik ami, valószínűleg tudat alatt, visszatartott mégpedig, hogy sárga, ráadásul kék felirattal.
Az alakja basic henger, semmi csicsa, sebaj legalább tuti megáll a talpán.

Kefe:
Túllépve a külsőségeken, belül egy tökéletes Max Factor Clump Defy hasonmás fej található, ezért is lett ennyire népszerű.
Szilikon kefe, az egyik felén kissé ívelt, a másikon pedig egyenes.
A mérete is megfelelő, minden pillát kényelmesen ki lehet festeni vele és mivel a fogacskák nem túl hosszúak, ezért az avatatlan kezeknek sem kell félni, hogy összekenik magukat a nem kívánt helyeken.

Állag:
Az állagát a folyékonyabb kategóriába sorolnám, én ezt jobban kedvelem, nem kell százszor kenegetni, hogy elérjek vele valami látványos eredményt.
Ebből kifolyólag nem kell belőle sok és nem is ragasztja össze túlzottan a pilláimat.
A tartósságával sincsen problémám, ennyi pénzért teljesen jó,de nagy párában azért megjelennek a kis fekete pöttyök a szemhéjamon, viszont száraz időben a nap végére sem pereg le.

Hatás:
Intenzív fekete, szépen szétválasztja a pillákat, nem sokat dúsít és hosszabbít, viszont jól együttműködik a szempillagöndörítővel.
Összességében nekem hétköznapokra tökéletes választás.



2 megjegyzés:

  1. Nekem is meg van, hétköznapokra tényleg jó, bár én a szempilláimat szeretem a legjobban kiemelni, szóval nekem általában ettől nagyon hatásra van szükségem :) Más spirálok fölé szoktam használni, hogy szétválassza a pillákat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,ha elfogy meg is tartom a keféjét, szuper lesz kifésüléshez :)

      Törlés