A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TesztÉlesben. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TesztÉlesben. Összes bejegyzés megjelenítése

6/18/2014

TESZT - Catrice Liquid Metal Mono


Ritkán veszek drogériás szemfestékeket, egyrészt mert másokat sminkelek és fontos,hogy profi termékeket használjak, másrészt a monokat sem kedvelem túlzottan, mert sok helyet használnak.
Ezek ellenére mégis fölkeltette az érdeklődésemet a Catrice Liquid Metal Gold'n'Roses árnyalata.



A csomagolás semmi extra, a Catrice-tól megszokott, drogériás viszonylatban, igényesebb kivitelezés.
Sajnos most már jó pár hét használat után a záródási képessége meggyengült, de szerencsére nem is nyílik ki magától, pedig rendszeres lakója a neszesszeremnek.

A termék felülete az első használat előtt, no meg a drogériás fényekben, nem tűnik annyira rózsaszínnek, de az első ecset vonás után megmutatja az igazi arcát.
A textúrája is érdekes, nagyon száraz, de mégis kissé szaténos érzetű.
Sajnos eléggé porol, ha a szemünkre akarjuk fölvinni és intenzív színt szeretnék ehhez egy applikátoros ecset nagy segítséget nyújthat.

Amit mindenképp meg kell említenem, hogy én ezt elsősorban highlighternek vettem az arcomra, mivel drogériás viszonylatban elég gyér a kínálat ebben a termékkategóriában sajnos.
Ehhez mérten a pigmentáltsága teljesen rendben van az arcon, gyönyörű fényt ad és csak egy leheletnyi színt.
Szemfestékként pedig ITT használtam a Mac egyik paint pot-jával.



3/16/2014

TESZT - Garnier Micellás Víz (bevetés élesben stepbystep képekkel)

Micella lázban ég az egész kozmetika világ ,nincs olyan magára valami is adó cég ,kezdve a legolcsóbb 100 forintos bolt polcaitól a gyógyszertári csodakencékig ,aki ne rukkolt volna elő ilyen típusú arctisztító termékkel. Amíg csak a Bioderma gyártott ilyet nem is nagyon foglalkoztam vele mert ,nem igazán az én budget központú felfogásomhoz szabták az árát. Viszont amikor a L'oreal is előrukkolt micellás vízzel beadtam a derekam és tettem egy próbát. Amikor elfogyott és olvasgattam a témában és kipróbáltam az Eveline cosmetics termékét.
Ezek után jött a Garnier és nagyon belenyúltak a tutiba ,hiszen elég szépen lekoppintották a Biodermát mind kinézetben ,mind pedig mennyiségben és verhetetlen áron.
Persze ,hogy rohantam megvenni.



Mi is az a Micella?
Erről találtam egy igen alapos megfogalmazást:
"A habzó arctisztítók/gélek/lemosók/tejek/krémek más összetételűek, mint a micellás oldat. Ezek a ''löttyök'' habzást segítő, tisztító, zsírtalanító anyagokban gazdagok, így vízzel és kézmeleggel érintkezve leszedik az arcon található sminket és szennyeződéseket. Ez a folyamat lassú, nem elég alapos és mindamellett a bőr természetes védőrétegét is roncsolja (pl.: SLS/SLES). Ezzel szemben a micella egyfajta molekulacsoportot jelent. A molekulák mindegyikének egyik vége szereti a vizet (hydrophilic), még a másik vége utálja (hydrophobic). Víz oldatban gömb alakba csoportosulnak ezek a vízvonzó külső, illetve a víztaszító belső molekulák. Amikor a micellás oldatot, lágyan egy felszínen alkalmazzuk - mi esetünkben az arcbőrön - a micella gömbök kettéhasadnak ezzel a felszínnel szemben. Amikor a felvitel nyomása csökken, a molekulacsoport megint bezáródik és ennek folyamatában megragad mindent (ami nem víz) a bőr felszínéről. Így rendkívül hatékony a sminkeltávolításban, a faggyúmirigy túlműködésben vagy csak egy napi bőrtisztító rutinnál."

A Garnier vízéről igen röviden ,hiszem nagyon sok helyen olvashattunk már róla:
Nincs illata természetesen, nem irritál még közvetlenül szembejutás esetén sem ,például a vízvonalon, nem hagy ragacsos érzetet a bőrön ,hamar beszívódik. 400ml-es kiszerelés ,még nekem is elég sokáig elég ,az adagolója is elég jó ,bár én szeretem kicserélni az ilyeneket fújós fejűre ,mert ott tuti nincs pazarlás.
Már a második flakonnal fogyasztom, így volt időnk megismerkedni.
Jöjjenek a képek amik magukért beszélnek.


Igazi brutál füstös smink lemosását választottam a teszthez ,hiszen elég látványos az eredmény.
A teszt egy darab micellás vízzel átitatott vattakorongot használtam és pontosan háromszor töröltem át vele a szemem.Az eredmény pedig 90%-ban leszedett mindent, a szempillaspirállal meggyűlik kissé a baja főleg ha vízállós ,illetve a vízvonalon az alsó szempillák alatt ,de onnan nekem mindig nehéz megszabadulni a festéktől még az olajos lemosókkal is.

Összességében ez egy remek termék ,ajánlom mindenkinek.