A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lovely. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lovely. Összes bejegyzés megjelenítése
8/29/2014
5/19/2014
Spirálok Hete - Hétfő - Lovely Pump Up Mascara
Ez a spirál már rég óta nagy népszerűségnek örvend, Krémmánián az árkategóriájában verhetetlennek kiáltották ki.
Én mégis elkerültem sokáig, pedig volt már többféle Lovely spirálom korábban is.
Aztán egy Rossmann túra alkalmával, no meg 25%-kos kedvezmény keretein belül, úgy döntöttem teszek én is egy próbát.
4/12/2014
Teszt - Lovely NudeMakeUpKit
Amikor egy-két hete az egyik oldalon megláttam ennek a palettának a képét, rögtön kigyulladt a fejemben a "KELLKELLKELL" lámpa és gyorsan le is mentettem a képet. Ez egyébként egy érdekes szokásom, valamiért azt gondolom, hogy elfelejtem illetve ha sokat nézem akkor a gondolat teremtő erejével bevonzom és hamar rátalálok.
Másnap mentem is a Rossmannba a Lovely állványhoz, amit egyébként eléggé hanyagolni szoktam valamiért pedig ettől a márkától van a legnagyobb kedvenc tusom amit már számtalanszor újra vettem.
Ahogy oda léptem rögtön láttam, hogy hol kéne lennie, de csak az üres tartóját találtam.
Itt még nem adtam föl szerencsére kb 100 méteren belül van még egy Rossmann úgyhogy futás át, persze ott is csak kifogyott polc fogadott. Két nap múlva lefutottam ugyanezt a kört és még mindig sehol semmi, hát indokolatlan mértékben ideges lettem.
Aztán a beauty-konzultáns barátnőm informált, hogy a kertvárosi, számomra a város legtávolabbi pontján, Rossmannban látott még belőle.
Így aztán barátomra szépen néz, kocsiba be ablakot le...
Itt meg is találtam és a pénzárnál az eladó lány meg is jegyezte, hogy nemrég érkezett és nézegették is, hogy milyen jól néz ki.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)

