A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Száj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Száj. Összes bejegyzés megjelenítése

5/08/2014

TESZT - Manhattan X-treme Last Lipliner


Egy korábbi ShoppingBag bejegyzésben már láthattátok a lila szájceruzát, tegnap pedig sikerült beszereznem egy bordó változatot is, ezért úgy gondoltam egy bejegyzésben megmutatom mit tudnak.





A csomagolása nagyon szép matt fekete, mind két végén és a közepén is megjelenik a ceruza színe.
A kupakja jól záródik.
Ez egy tekerős fajta szájceruza, amit több szempontból sem kedvelek túlzottan.
Először is a higiéniai okokból, aztán ott van az, hogy eddig az összes ilyen kialakítású ceruzám már az első használat után meglazul és zörög, lötyög. Nem tudom, hogy például egy drágább árkategóriás termék is ezt csinálja e, de most már ki kell derítenem.
Ami viszont, számomra, pozitívum, hogy elég lassan tekeredik ki, de ezáltal tökéletesen lehet szabályozni a kívánt hosszúságot és a visszatekeréssel sincs igazából probléma, ha elég türelmesek vagyunk.



A vonalkódos matricán található az árnyalatok megnevezése, illetve számozása, amit csak pár perces tanulmányozás után sikerült megkülönböztetnem.
Ugyanis a fölső, a lila, 66T, az alsó bordó pedig 69T sorszámot kapta, semmi fantázia név, de sebaj.


A ceruza állaga nekem pont tökéletes, elég krémes, de nem túl puha, szépen siklik az ajkakon.
A pigmentáltság is kifogástalan, de ha az egész szánkat szeretnénk kiszínezni azért fogy rendesen.
Az áruk 999 forint, viszont a bordót én tegnap az akciós kosárban 
találtam a Dm-ben fél áron.


A lilát változat fölé egy Nivea azonos színű, bár inkább csak fényt és enyhe mélységet adó, rúzsát használtam, a bordóra pedig az Essence Longlasting 03 DareToWear árnyalatát.




7/21/2013

MakeUp Lessons-Keveset emlegetett sminkhibák


Számtalan helyen olvashattunk már számtalan cikket a leggyakrabban elkövetett sminkhibákról.
Többek közt rossz színű alapozó, csomós pillák, bohóc pirosítás stb..
Itt most nem ezekről lesz szó.

A sminkiskolában az első lecke az arc és a szemformák megismerése.
Ha valaki túllépve az alapozó+szempilla+pír kombón kicsit komolyabb sminkeket készít magának ,jó ha tisztában van ,hogy melyik smink fajta illik a szemformájához.
Például hiába vágyik valaki tökéletesen egyenes cicás tusvonalra, ha a rejtett szemhéja van sosem fog sikerülni.

Forrás: Pinterest

Második lecke a szemszínhez illő színek.
Ez a legfontosabb és ahogy látom nem sokan vannak ezekkel tisztában.
Voltam nemrég egy rendezvényen sminkelni és tanácsokat adni.Beült hozzám egy gyönyörű világoskék szemű lány és kért egy egyszerű nappali sminket. Föltettem egy bézses arany barna sminket és meg volt döbbenve ,hogy ő sose használt volna barnát, mindig inkább a kéket választotta. Csodálkozott ,milyen szépen ki emelte a szeme kékségét.
Itt álljunk is meg egy percre. A világos kék szemhéjpúder használatát be kéne tiltani! Egyszer egy filmben hallottam vagy újságban olvastam ,hogy "a kék szemfestékből soha sem lehet elég". DE igen.
Ha már valaki mindenképp ragaszkodik a kékhez ,inkább a sötét árnyalatokat használja.

Forrás: Pinterest

Harmadik lecke, mindig legalább két színt használunk.
Egy világosat a belső szemzugba és a szemöldök alá ,és egy sötétet majd ezt a kettőt kombinálva satírozzuk a sminket.Kivéve ha csak egy alap majdnem bőrszínű kis extrát akarunk mondjuk a tusvonalunk mellé.

Forrás: Tumblr

Negyedik lecke a száj.
Konkrétabban a szájkontúr ceruza ,amit úgy érzem sokan valami mumusnak gondolnak.
Lehet ,hogy azért mert mindenkinek a 90-es évek jutnak eszébe és a sötét kontúrok.
Pedig nem erről van szó.Egyrészt a rúzsunkkal megegyező színű ceruza precízebb felvitelt tesz lehetővé és meg is növelheti a termék tartósságát a szánkon.
Ugyanígy a szájfénnyel is működik a dolog.

Forrás: Tumblr

+1 Alapozás
Konkrétabban a szemhéj alapozása. Láttam már videóban hogy valaki azt kihagyta és kérdezték is már meg tőlem ,hogy a szemhéjra is teszek alapozót?? Hát már hogy a fenébe ne?Miért hagynánk ki még akkor is ha valaki nem készít teljes szemsminket és csak egy kis ceruzát rak a szempilla tőbe.


Ennyi lett volna mára, remélem hasznosnak találjátok.

7/16/2013

Aden Folyékon Ajakrúzs - No.10

Az Essence folyékony rúzsaival való találkozás , később szerelembe esés, után felélénkült bennem az érdeklődés a hasonló formulájú termékek iránt. Örömmel láttam ,hogy az Aden Cosmetics is gyárt ilyet ,méghozzá nem kevesebb mint 22 árnyalatban!
Még körülbelül ezer éve talán az első képek közt pinneltem a pintrestre (hülyén hangzik mondjátok jobban) ezt a fotót.

(forrás:pinterest)

Imádtam ezt az árnyalatot és elkönyveltem magamban ,hogy majd egyszer.
Nos visszatérve a tárgyra amikor megláttam a kínálatot nem is volt kérdés ,hogy a legbarbipinkebb árnyalatot választom.





Amint hazaértem a zsákmánnyal azonnal ki is próbáltam.
Nem szépítem, hatalmasat csalódtam.Először fölkenve nem számítottam rá ,hogy ilyen gyorsan szárad, ragadt , csúnyán kiemelte az apró bőrdarabkákat a számon.Furcsa volt ,hogy mennyire folyékony (tééényleg?a neve is ez ugyebár) persze még mindig az essencehez képest.Ráadásul épp valami nagyon silány nedves törlőkendőt használtam amivel nem is jött le, 10 percig sikáltam a számról folyékony szappannal.
Amint kicsit kihevertem az első sokkot gondoltam kipróbálom az essencel keverve, így működött a dolog , de a szín ugye nem volt már ugyanaz.
Rendben , eszembe jutott ,hogy hé megpróbálom carmex-szel, amit egyébként magamon nem használok,mert nincs rá szükségem. Nos így még rosszabb lett a helyzet ,csúszott a szín és nem maradt fönn mindenhol a számon. Kezdtem beletörődni ,hogy sose fogom elhasználni és be is raktam a fiókba.

Viszont ma valami isteni szikra szállhatott meg ,mert gondoltam teszek még egy próbát. Nagy levegő, koncentráció és gyors mozdulatok segítségével végül sikerült!
Szépen megszáradt , egészen egyenletes lett a szín , vártam egy kicsit és már nem is ragadt, tehát teljesen kellemes volt viselni.
A tartóssága is elég jó, persze kopik ,főleg a száj belső részén ,ami ennél a színnél főleg , zavaró lehet.
Én mindenképp ajánlanék hozzá egy közel azonos színű szájkontúrceruzát mert akkor nem baj ha a nagy kapkodásban nem tudjuk olyan precízen fölvinni a szélére. Ez látható is a tesztképeken a számon.



Ez pedig a hivatalos termékismertető:

FOLYÉKONY AJAKRÚZSKiszerelés: 8 ml 

A folyékony ajakrúzs egy gyors mozdulattal felvihető. Brilliáns fényt, optimális hidratálást, hosszan tartó fedőképességet és dús ajkakat biztosít. Fényűző, fénylő hatást nyújtó termék, amely nem ragad.

5/13/2013

Teszt: Essence Stay matt lip cream


Régebben idegenkedtem mindenféle szájra való terméktől. Kényelmetlennek éreztem a szájfényt és még az ajakápolókat is , a rúzsról ne is beszéljünk amit hihetetlen nagy mumusnak tartottam.
Aztán elkezdtem a sminkes tanulmányaimat és elkezdtem kacsingatni a vörös száj felé.

E tájban jelentek meg az Essence 2013-as újdonságainak előzetesei és megláttam a lip creameket.





Először természetesen a 04 Silky Red árnyalatot próbáltam. Igazi piros szín egész kellemes vanília illattal.
A fedése szuper ,de az applikátora nekem nem jön be mivel túl sok színt vesz föl. Ez engem nem zavar úgyis rúzsecsettel viszem föl a számra. Szép mattra szárad és ivás illetve nálam dohányzás közben lekopik a felesleg és utána ott marad hosszú-hosszú órákig. Nem használok alá magamnak semmilyen ajakápolót ,mert nekem nem szárítja a számat. Ami érdekesség ,hogy nálam ez a szín a legtartósabb a három közül valamiért a másik kettő kicsit kevésbé bírja a strapát.





03 Soft Nude 
Tökéletes nappali szín , főleg másokon használom fotózásra illetve a másik két színnel keverve amiből szuper árnyalatok születnek.

02 Smooth Berry 
Igazi szép pink árnyalat magamon jobban tetszik ha teszek hozzá a világosabból.


Remélem lesznek még további árnyalatok az Essence trendkiadásokban és el is jutnak hozzánk ,mert nekem ezek eddig a tökéletes szájszínezők.