5/13/2014

ShoppingBag - Joy-napok és egyéb habzsi-dőzsi

A legutóbbi Glamor-napok a vártnál kevésbé keltette föl az érdeklődésem és a tömegnyomor helyett akkor inkább hazamentem délután szundira.
Na ,de a hétvégi Joy-napokra annál inkább készültem.
Már péntek reggel 9-kor elindultam a nagy körútra, a DM-be egyedül szaladtam be, itt sikerült lecsapni a régóta vágyott Alverde szemöldök formázó zselére.Utána kíséretet kaptam a barátom személyében aki önként és dalolva (muhahaha persze) vállalta, hogy elfuvaroz a távolabbi kuponbeváltó helyszínekre.
A Rossmannban is céltudatosan mentem a Maybelline pult felé, az eredeti tervem egy Color Tattoo volt ,de Krémmánián sikerült lecsapni egy Mac Paint Pot-ra ami ezt kiváltotta, így hát egy Colossal Go Extreme spirálrt vettem vízálló változatban.
Ezek után a Müller következett, a L'oreal pult előtt időztem egy darabig, mert szerettem volna egy jó alapozót, de eléggé nagy káosz uralkodott, a színek nem voltak sorrendben és a teszterek is szét voltak dobálva ezért hagytam a 'csába és dühömben és a Miss Manga spirál lett a kiválasztott.
Tovább röppentem a Catrice display felé és elsőre le is görbült a szám mivel nem találtam a vágyott árnyalatot ,nevezetesen a Liquid Metal 020 Gold 'n Roses monot, de szerencsére mégis ráakadtam a hátsó darabok közt eldugva, tehát ez sem volt a helyén. Az O.P.I. lakkoknál is megtorpantam és úgy döntöttem elég az olcsó lakkokból, egyszer igazán megérdemlem, hiszen szinte mindig boróra lakkozom a körmöm, szóval haza jött velem a Manga Wine nevű árnyalat. A Müller látogatások alkalmával sosem tudok elmenni az édesség részleg mellett és azt is hozzá kell tennem, hogy Oreo függő vagyok. Nem is tudtam otthagyni a csokiba mártott változatot, mert ez a legfinomabb keksz a világon.
 Szintén Krémmániás fogás a Sleek Pout Paint - Mauve Over  és a (képről sajnos lemaradt) Sleek Face Contour Kit.
A hétvége folyamán az Avon rendelésem is megérkezett, szuper akciós volt a kedvenc Super Shock szempillaspirálom.


A Tescoba is beugrottunk, ott bikini felsőt terveztem venni, de sajnos olyan adottságokkal rendelkezem, hogy nem olyan könnyű megfelelőt találni.A próbafülke sokk után inkább átsunnyogtam a cipőkhöz ahol szinte minden 20%-kal le volt akciózva és mivel a Tesco szuperjófej a kedvezményes árból került levonásra a Joy 20%-kos kupon, vettem is két pár szuper szandált. 


Ennyi lett volna a nagy vásárlás sztori, megszaporodtak a szempillaspirálok mostanában, tehát várható egy minisorozat vagy egy nagy összehasonlító bejegyzés.
A többi teszt is érkezik szép sorban majd, ha pedig valaki nagyon kíváncsi valamire írja meg és azzal kezdem!

2 megjegyzés:

  1. A fekete szandálra pályáztam, de mérethiány miatt erre a barnára csaptam le. Itthon kipróbáltam és nagy meglepetésként ért, hogy én bizony nem tudok járni ebben a fazonban... :/

    VálaszTörlés
  2. A szempillaspirálok érdekelnének, egy összehasonlító bejegyzés jó lenne (de akár a minisorozat is) :)

    VálaszTörlés